„Imádkozom azért, hogy minél több gyermeket el tudjak hozni Međugorjéba”

Dátum: 18.09.2015.

Romániában, Erdélyben, Déva városában 1993-tól működik a Szent Ferenc Alapítvány, amelyet Böjte Csaba ferences atya alapított. Az Alapítvány fő feladata otthon nyújtani az elhagyatott gyermekeknek, vagyis azoknak, akikről nem gondoskodnak a szüleik. Ebben az otthonban 196 gyermeket nevelnek. Az otthon vezetője Palkó Cecília asszony, aki a múlt héten a jó szándékú emberek segítségével kb. 50 gyermeket hozott el Međugorjéba. Cecília asszony nagyon hálás az Úrnak ezért az ajándékba kapott zarándoklatért. A „Mir” Međugorje Rádió műsorában megosztotta e gyermekotthon történetét, valamint beszélt alapítójáról és az ott élő gyermekekről. A rádióadásban megszólalt az otthonban élő 13 éves Moldován Katalin és a 14 éves Laura Segarceanu is. Cecília asszony elmondta, már első međugorjei útja alkalmával azt érezte, hogy el kell hoznia ide a gyermekeket, vagy legalább közülük néhányat. A nagylelkű embereknek köszönhetően ez meg is valósulhatott. „Meséltem a kollégáimnak és a gyermekeknek is a jelenésekről és arról, hogy a Szűzanya nagyon közel van. Tudom, hogy a Szűzanya velünk van. Imádkozom azért, hogy minden évben minél több gyermeket el tudjak hozni erre a szent helyre. Ezért azt gondolom, nem lehetünk elég a hálásak azoknak, akik segítenek abban, hogy a gyerekeket elhozhassam Međugorjéba”. Katalin elmondta, hogy már 10 éve él az otthonban: „Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek a gyermekotthonban. Međugorjéban azért imádkozom, hogy 18 éves koromig megtaláljam a szüleimet, megszeressem őket és ne haragudjak rájuk. Nagyon szeretem a Križevácot, tegnap voltam a szentségimádáson is. Megragadott az hogy, milyen hittel imádkoznak az emberek az Oltáriszentség előtt.” Laura elmondta, a legnagyobb öröm számára az, hogy Međugorjéban lehet: „Azokért a gyermekekért imádkozom, akik nem tudtak eljönni Međugorjéba”.