A Béke Királynője ünnepének előestéje Međugorjéban

Dátum: 25.06.2014.

A Szűzanya jelenéseinek évfordulója előestéjén a szentmisét a Szent Jakab templom szabadtéri oltáránál fra Miro Šego, a čitluki Krisztus Király plébánia plébánosa mutatta be 188 pappal együtt. A szentmisén a Béke Királynője nagy kórus énekelt Irena Azinović nővér vezetésével. A Szűzanya jelenéseinek évfordulója előestéjén Fra Miro a szentmise elején köszöntötte a jelenlévőket. Szentbeszédében a többek között a következőket hangsúlyozta: „Itt vagyunk együtt ma este, idősek és fiatalok, szülők és gyermekek a világ minden részéről, országok határait, de ugyanakkor időnként erőnk határait átlépve is. Ma este, itt azért gyűltünk össze, hogy mindenekfelett hálát adjunk az Édesanyának. Ma este szeretném itt, Međugorjéban megosztani veletek a hit örömét, amelyet abban az igazságban fedezünk fel, hogy a Boldogságos Szűz Mária, a Béke Királynője jelen van ezen a helyen, összegyűjt bennünket és a Jézus Krisztusban való életre és az evangélium megélésére biztat bennünket. Mária ma figyelmeztet és hív, Ő példakép és buzdítás számunkra. Pontosan itt, Međugorjéban, amely Isten által különlegesen kiválasztott hely, találkozunk saját lelkünkkel, felebarátainkkal, Istennel. Az ilyen helyeken való összejövetelek Isten szeretetére és irántunk való irgalmára szeretnének emlékeztetni bennünket. Ezek a helyek a lelki szépség, a béke és az összeszedettség forrásai. A hit és a megtérés, a lelkiismeret és a hívő identitás felébredésének a helyei. Međugorje ugyanúgy, mint más kegyhely az új ember születésének helye: a felelősségteljes, az igazságos, az együttérző, a segítőkész, de mindenekelőtt a megbocsátó ember születésének helye.