A hit és a béke tanúságtétele Međugorjéban

Dátum: 16.01.2014.

Diana Rosandić írónő a Mir Međugorje Rádióban tanúságot tett arról, hogy a hitet és a békét Međugorjéban találta meg. Diana asszony olyan családban született, amelyben nem volt jelen az Úr. Egy különleges gyermekkori esemény következtében részesült a szentségekben, megismerte az Urat, de az igaz hitet és a békét Međugorjéban élte meg. „A mi családunk nem járt vasárnapi szentmisére és nem is imádkoztunk étkezés előtt. A karácsonyt csak a családi összejövetelek miatt ünnepeltük. Miután részesültem a szentségekben, nagy boldogság töltött el. Ezután következett egy újabb tévút az életemben. Megismertem egy csodálatos embert, akivel házasságot kötöttünk. Ő festő és író volt. A második regényén dolgozott, amelyben rejtélyes módon írt Međugorjéról. Megbetegedett, majd ezután 1995-ben elmentünk Međugorjéba. Ez volt első találkozásom Međugorjéval, ahová beteg férjemmel zarándokoltam el” – hangsúlyozta Diana, majd hozzátette, hogy međugorjei tapasztalatát egy regényében írta meg: „A férjem nem tudott feljönni a Jelenések hegyére. Később meghal, és ez a međugorjei látogatás megsebzett engem. Itt letérdeltem, imádkoztam, kértem a gyógyulást, de az nem történt meg. Ez az én akaratom volt, Istennek viszont nyilvánvalóan más terve volt. Én ezt nem tudtam elfogadni, hosszú időn keresztül Međugorjét sem fogadtam el” – mondja Diana, akit később a barátai elhívtak az ifjúsági találkozóra: „Méltatlankodásom után elindultam velük és egy új felfedezés történt, csodálatos, sok-sok ember. Itt gyógyultak meg első međugorjei látogatásom alkalmával kapott sebeim. Ekkor azt mondtam, továbbra is el kell mennem az ifjúsági találkozóra. Itt békét kapok, senki sem zavar, itt megtapasztalom a keresztény testvériséget” – mondta a rijekai zarándok.