A Križevac-i kereszt felállításának 80. évfordulója

Dátum: 14.03.2014.

Ez év március 16-án, vasárnap volt 80 esztendeje annak, hogy befejezték a Križevácon lévő kereszt felállítását és e kereszt alatt bemutatták az első szentmisét. Az évfordulót úgy ünnepelték meg, hogy március 14-én, pénteken 14 órakor keresztutat imádkoztak a Križevácon, március 16-án, vasárnap pedig a 11 órai szentmisében emlékeztek meg a kereszt készítőiről. A vasárnapi esti szentmise után 19 órakor Ünnepi akadémiát tartanak (dokumentumfilm) a Križevácról. A međugorjei plébánia híveinek, családjainak sorsa összekapcsolódik Krisztussal és a kereszttel. A keresztre feszített Krisztus iránti szeretetük jeléül emelték a negyven méter magas beton keresztet a Šipovac hegyen, amely a plébánia déli oldalán emelkedik. Azzal a szándékkal emelték a keresztet, hogy minden ember, jó- és rosszakaratú egyaránt a plébániára belépve, felismerje az itt élő hívek fő jellemvonásait. Elhatározták, hogy Krisztus halálának 1900-adik évfordulójára látható jellel fejezik ki Krisztushoz és az egyházhoz való tartozásukat. Napokon át a gyermekektől az legidősebbekig hordták a szükséges anyagokat áttörve a Šipovac járhatatlan, meredek útjait. 1934. március 16-án szentmisét mutattak be és ünnepélyesen megáldották a keresztet, amelybe belehelyezték Krisztus keresztjének egy darabját, amelyet Rómából kaptak. Ekkor kapta Šipovac a Križevac nevet. 1934. január  21-én megváltásunk jubileumára emlékezve döntöttek a kereszt felállításáról, amelyet fra Bernardin Smoljan akkori plébános hirdetett ki. A döntéstől a kereszt elkészültéig mindössze 52 nap telt el. A fogadalmi kereszt tervrajzát a mostari Šimun Boras mérnök készítette, a kivitelezést pedig a međugorjei Ante Dugandžić irányította. Már a következő év április 12-én bűnbánati körmenetet szerveztek a Križevácra, majd azt követően szentmisét mutattak be. 1935. szeptemberében a Križevacon megünnepelték a Kereszt felmagasztalását a helyi püspök, fra Alojzija Mišić jóváhagyásával. Az elmúlt több mint három évtizedben a Križevac a zarándokok kikerülhetetlen helyévé vált. A zarándokok sokféle szándékkal jönnek Međugorjéba és minden pénteken délután a helyi hívekkel együtt rendszeresen elimádkozzák a keresztutat a Križevácon.