A Križevacon bemutatott szentmisével fejeződött a 24. Ifjúsági Találkozó Međugorjéban

Dátum: 06.08.2013.

A huszonnegyedik nemzetközi fiatalok imatalálkozója – a Mladifest, amely 2013. augusztus 1-én, csütörtökön kezdődött, augusztus 6-án, kedden fejeződött be hálaadó szentmisével hajnali 5 órakor a Križevacon. Az Ifjúsági találkozót „A hit a szeretet által tevékeny” mottóval rendezték meg. A szentmisét fra Danko Perutina, a találkozó koordinátora mutatta be. A találkozón 60 országból több tízezer fiatal vett részt. A program minden nap 9 órakor reggeli imával kezdődött, majd tanúságtételekkel, énekekkel és a keresztény életről szóló tanításokkal folytatódott. A déli szünet után a találkozó programja 16 órakor kezdődött, majd ezt követően 18 órakor a fiatalok részt vettek a rózsafüzér imádságon. A nap középpontja minden nap a 19 órakor kezdődő szentmise volt. Augusztus 1-én a nyitó szentmisét fra Miljenko Šteko, a Hercegovinai Ferences Rendtartomány tartományfőnöke mutatta be. Pénteken, szombaton és vasárnap az esti szentmise főcelebránsai a Hercegovinak Ferences Rendtartomány újmisései fra Stanko Ćosić, fra Mario Ostojić és fra Josip Serđo Ćavar voltak. Ezeken a napokon a prédikációt fra Slaven Brekalo, fra Petar Ljubičić és fra Svetozar Kraljević mondták. Hétfőn a szentmisét fra Mijo Šarčević mutatta be, a szentbeszédet pedig fra Danko Perutina mondta. A csütörtöki szentmisén vett részt a legtöbb pap, szám szerint 515. Vasárnap, augusztus 4-én az esti szentmise után tartották meg a hagyományos körmenetet a međugorjei plébánia területén a Szűzanya szoborral és megszámlálhatatlan résztvevővel, akik égő gyertyával a körmeneten. Augusztus 3-án, szombaton a Cenacolo közösség fiataljai Credo címmel mutatták be előadásukat. Az öt kontinensről érkezett papok idejük nagy részében készen álltak arra, hogy kiszolgáltassák a fiataloknak a bűnbánat szentségét. A találkozót énekével és zenéjével kísérte a Nemzetközi ének és zenekar prof. Damir Bunoze vezetésével. A szinkrontolmácsok 17 nyelvre fordították a találkozó programját, amelyet több rádió és internetes portál élőben sugárzott. (képek), (video)