A međugorjei templom felszentelésének évfordulója

Dátum: 23.01.2015.

Ebben az évben ünnepeljük a međugorjei Szent Jakab templom felszentelésének 46. évfordulóját. Az 1892-ben megalapított első plébániatemplom építését, amely abban az időben nagy és szép volt, 1897-ben fejezték be. Az ingoványos talaj miatt, amelyre építették, a falai gyorsan repedezni kezdtek, majd az egész építmény süllyedni kezdett, így rögtön az I. Világháború után új templom építésén kezdtek gondolkodni, amelynek felépítése 1934-től 1969. január 19-ig, felszenteléséig tartott. A Szent Jakab templom ma a szentségi és imaélet középpontja nemcsak a plébániai hívei, hanem a világ számos országából érkező zarándokok számára is. Dr. fra Robert Jolić történész a Mir Međugorje Rádió munkatársainak elmondta, hogy erről a Glas Koncila nevű horvát hitéleti lap is írt: „Minden nagyon ünnepélyes volt, csak szuperlatívuszokban beszéltek róla, és hiszem, hogy ez az esemény valóban rászolgált erre. Ez a befejezés, ez az áldás egy hosszú út végét jelentette, amely több mint harminc évvel azelőtt kezdődött el. 1969 elején nagyjából sikerült befejezni a templom építését, habár a munkálatok továbbra is folytatódtak. fra Stanko Vasilj és fra Leonard Oreč szerzetestársaink a Glas Koncila újságnak tájékoztatást küldtek, amelyet 1969 februárjában jelentettek meg, 2012-ben pedig megjelent az Oaza Mira-ban is. Rengetegen eljöttek. Meghívták a tartományfőnököt, és elmondták azt is ki mivel járult hozzá az új templom felépítéséhez” – mondta dr. fra Robert Jolić.