Adriano Langa, mozambiki ferences püspök látogatást tett a Hercegovinai Ferences Rendtartományban

Dátum: 14.03.2014.

Mons. Adriano Langa OFM, a Ferences Rend volt általános definitora, jelenleg pedig a mozambiki Inhambane egyházmegye püspöke, ezekben a napokban meglátogatta a Ferences Rendtartományt. Fra Stojan Damjanović kíséretében Međugorjéba, Humacra és Mostarba látogatott. A testvérek mindenhol szeretettel fogadták és bemutatták neki a rendtartomány életét és munkáját, amelyet ő nagy érdeklődéssel fogadott. Ő is röviden bemutatta egyházmegyéjét, amely 68 000 km2, 700 km hosszú, 22 plébániából, 650 keresztény közösségből és 43 papból áll. Nagyon szegények, ezért hálás a legkisebb segítségért is, amelyet egyházmegyéje és az ottani hívek támogatására kap. Mons. Langa az elmúlt években már járt Međugorjéban. Először a 90-es évek közepén látogatott ide, csupán kíváncsiságból, mert a Kongóban szolgáló Hercegovinai Ferences Rendtartományról tagjaitól hallott Međugorjéról. 2012-ben tett látogatása alkalmával azt mondta, hogy Međugorjét az imádság helyeként ismerte meg: „Mindnyájatoknak mondom, hogy Međugorje olyan hely, amelyet meg kell ismerni, mert Međugorje imádságra hív bennünket, Međugorje az Istennel való találkozás helye” – mondta a mozambiki püspök.