Dátum: 13.07.2021.
Szeretettel köszöntöm Henryk Hoser érsek atyát ezen a nagyszerű napon, a Szűzanya međugorjei jelenéseinek 40. évfordulóján. Azt gondolom, hogy ez az évforduló, nemcsak ennek a zarándokhelynek fontos, hanem az egész világ számára nagy jelentőséggel bír.
Ez az évforduló igazi ünnep a világ minden tájáról nagy számban érkező zarándokok számára, így Međugorje öröme egyértelműen az egész világ öröme. Szeretném felhívni a figyelmet a negyvenes szám biblikus jelentőségére. A szentírásban ez a szám mindig egy kiemelkedően fontos esemény bekövetkeztét jelzi, és valóban, valami nagyon fontos dolog történt ezen a helyen negyven évvel ezelőtt, történik ma is és fejlődik egyre tovább.
Minden hat fiatal, hat tizenéves gyerekek tanúságtételével kezdődött, akik azt állították, hogy látták a Szűzanyát azon a hegyen, amelynek ma a Jelenések Hegye a neve. A Szűzanya a Béke Királynőjeként mutatkozott be, és megtérésre, bűnbánatra, az Istennel való harmóniában leélt életre és arra hívta meg az embereket, hogy terjesszék a békét az egész világon. A hat látnok kezdetben mindig együtt találkozott a Szűzanyával, később pedig külön-külön kaptak különböző – ahogy ők mondják –, személy szerint csak nekik szóló üzeneteket, amelyek magán-kinyilatkoztatásoknak tekintendők mindaddig, amíg az Egyház nem nyilatkozik magukról a jelenésekről. A međugorjei jelenések teljesen más formában történtek, mint a „klasszikus” jelenések Lourdes-ban vagy Fatimában. Ez az egyik oka annak, hogy az Egyház nem sieti el a döntést ebben az ügyben. A Szűzanya üzeneteiben nincs semmi újdonság, mindig megtérésre, imára, böjtre, a szentségek szerint való életre hív, hogy megtaláljuk Jézus Krisztust az életünkben. Amikor a nem hívőkről beszél, nem ezt a kifejezést használja, hanem olyan emberekről beszél, akik még nem ismerték meg Isten szeretetét.
Negyven évvel ezelőtt elkezdődött valami Međugorjében. Ezt a helyet és Međugorje lelkiségét először azok az fedezték fel, akik itt éltek Bosznia-Hercegovinában és Horvátországban, később pedig ez a lelkiség elterjedt az egész világon. A járvány előtt körülbelül kétmillió ember látogatta meg Međugorjét, ezt a nevezetes helyet, amely megannyi zarándokot vonz a világ minden tájáról. Ez a vidék éppen olyan nagy jelentőséggel bír a Balkán délkeleti részén, mint Częstochowa Lengyelországban. Az emberek Međugorjébe jönnek gyónni, és itt ülik meg a nagy egyházi ünnepeket. A környékbeli települések lakosai még a járvány idején is elzarándokoltak ide a szentmisékre és az ünnepekre. Ennek köszönhetően Međugorje egyedi és különleges légkört sugároz.
Negyven év telt el, az érés és a növekedés negyven éve, amelyet három különböző szakaszra lehet osztani.
Az első szakasz az egykori Jugoszlávia, a kommunista rezsim uralmának ideje. Ebben az időszakban Međugorje bizonyos értelemben Fatimához hasonlítható, mivel – ahogy a rendőri és állami szervek Fatimában – a kommunista hatalom itt is üldözte a látnokokat és azokat a papokat, akik törődtek velük. Az akkori plébánost, két év börtönre ítélték csak azért, mert megvédte Međugorjét, és nem volt hajlandó azt mondani, hogy minden, ami itt történik csak hazugság, hanem határozottan kijelentette, hogy ez az igazság. Ez egy meglehetősen nehéz időszak volt.
A második szakasz a háború ideje. A háború Međugorjét is elérte, de ez a hely mégis békés maradt. Međugorje volt az erő forrása a háborútól szenvedő emberek számára, és ez a hely volt az anyagi segítség forrása is, mert az Olaszországból indított humanitárius segítség nagyrészt ide érkezett, és innen továbbították azt oda, ahol a legnagyobb szükség volt rá.
A háború után következett a harmadik szakasz, amikor a Dayton békeegyezmény eredményeképpen új államként létrejött Bosznia-Hercegovina, amelyet három, úgy is mondhatjuk, hogy vallási közösséget alkot: a legnagyobb létszámú a muszlim közösség, azután az ortodoxok, délen pedig a római katolikusok. Ez jellemzi Međugorje földrajzi környezetét is, Međugorje pedig békére és egységre hív.
Építészeti szempontból visszafogott ez a hely, jóval szerényebb, mint Lourdes vagy Fatima, ha belegondolunk, hogy mikor történtek a jelenések. A terület itt egy egyszerű háromszög, egyik csúcsán a plébániatemplommal, másik csúcsán a Jelenések Hegyével, harmadik csúcsán pedig a Križeváccal, amelyen egy 1933-ban emelt nyolc méteres kereszt áll, amelyet Urunk szenvedésének 1900. évfordulója alkalmából állítottak fel itt.
Bár a járvány miatt csökkent a zarándokok száma, a környező országokból továbbra is érkeztek csoportok, most pedig ismét egyre nagyobb számban jönnek zarándokok. Az évforduló alkalmából Lengyelországból legalább ötven, Ukrajnából körülbelül harminc busznyi ember érkezett, vagyis a zarándokok visszatértek Međugorjébe.
Međugorjéra jellemző a visszatérés vágya, akik egyszer itt jártak, azok újra és újra visszajönnek. Ismerek egy férfit a varsói egyházmegyéből, aki havonta egyszer eljön Međugorjébe. Ez számomra egy igazi jelenség. Számomra ez erre a legmegfelelőbb kifejezés – jelenség. Miért? Mindenekelőtt azért, mert a jelenéseket még nem elismerte el az Egyház, és Međugorjének nincs semmiféle hivatalos státusza: ez csak egy egyszerű plébánia, semmi más. Nem egy kegyhely és nem is egy zarándokhely, azonban az Egyház de facto mégis elismerte. Ferenc pápa rendelkezéseinek köszönhetően Međugorje bizonyos jogi elismerést kapott: kinevezték a međugorjei plébánia apostoli vizitátorát, feloldották a zarándoklatok szervezésére vonatkozó korlátozásokat, ezért már nem csak a laikusok, hanem az egyházmegyék is szervezhetnek ide hivatalos zarándokutakat, a püspökök, érsekek és bíborosok számára pedig lehetővé tették, hogy ünnepélyes szentmisét mutathassanak be Međugorjéban. Mindezek a de facto rendelkezésre álló lehetőségek egyszerűsítik a zarándokok dolgát, még ha az elmúlt évben kicsit kevesebben tudtak is élni ezekkel a lehetőségekkel. Az idén is megszervezzük az ifjúsági találkozót, bár a rendezvény az idén szerényebb lesz, mint a korábbi években volt. Sok püspök különböző okokból nem tud ugyan részt venni az idei Mladifesten, a folyamatosság azonban fennmarad. Köszönetet kell mondanom a helyi ferences közösségnek. Az ő szerepük olyan itt, mint a pálos atyáké Częstochowában, nekik és az ő elkötelezettségüknek köszönhető, hogy Međugorje évről évre folyamatosan fejlődik és növekszik.
Érsek atya, ezekben a napokban, június 24-én és 25-én sokan vannak itt Međugorjében. Van valami üzenete azok számára, akik eljöttek, hogy részt vegyenek ezen a nagyszerű évfordulón?
Az első az, amit a Szűzanya Međugorjében mondott: a meghívás a bűnbánatra, a megtérésre, a békére és Jézus Krisztus felismerésére az életünkben. A második fontos szempont, ami itt Međugorjében nagyon jól működik: élni a szentségekkel. Mindennapi életünkben gyakran előfordul, hogy nem járulunk a szentségekhez. Mondhatnánk, hogy az életünk túlságosan is emberi és kevéssé vallásos jellegű, különösen a hit és a kereszténység tekintetébe. Ez a hely emlékeztet minket arra, hogy milyen fontos az ember és Isten kapcsolata. Különböző emberekkel sok különféle kapcsolatot ápolunk, egyesekkel szorosabb, másokkal távolabbi kapcsolatot, Istennel való kapcsolatunkat azonban nagyon elhanyagoltuk. Az Istennel való kapcsolat egy kétoldalú kapcsolat ember és Isten között, amely az ima és a mindennapi életben tanúsított megfelelő magatartás által nyer kifejezést. Keresztény kultúránk, magatartásunk, egyéni és közösségi erkölcsiségünk által Istennel való kapcsolatunkról kell tanúbizonyságot tennünk úgy, ahogyan ezt az apostolok is tették annak idején. Úgy gondolom, hogy ezek az elemek nagyon is jelen vannak Međugorje üzenetében, és az emberek örömmel eltelve térnek vissza a mindennapi életükhöz, szívükben hordozva mindazt a kegyelmet, amit itt a zarándoklat alkalmával kaptak Istentől.
