Dátum: 03.08.2016.
Köszöntelek titeket, és örülök, hogy kilenc év után ismét itt állhatok. Fejlődik a hitünk, erről szeretnék beszélni és arról, hogy Istent szeretőknek minden a javukra válik, ahogy Pál apostol tanította. Rengeteg a baj nehézség körülöttünk. És most nemcsak a közelmúlt tragikus eseményeire gondolok itt Európában. Nagy pusztításokat végez a sátán az ördögtől megszállott emberek révén. Most nem az ateizmus, hanem az Isten iránti közömbösség szüli a megszállottakat leginkább. Ott alakul az az üresség, ahova benyomulhat a gonosz lélek. A legnagyobb pusztítás az a 4000 abortusz, ami minden nap megtörténik itt Európában. 130 000 naponta a világban. És mi orvosok végezzük ezt el. Olyanok vagyunk, mint a gadarai megszállottak. Lehet-e kezelni az ilyen gonosz lelkeket? Igen lehet. Amikor Jézus beleűzte a gonosztól megszállott lelket a kétezer disznóba, azok belerohantak a vízbe és megfulladtak. Ekkor ezt mondta a tanítványoknak: ehhez az ima kevés, böjt is kell. Teljesen összecseng azzal, amire itt, Medjugorjéban kér minket a Szűzanya a látnokok révén. Mindnyájunkban megvan a lehetőség a hétköznapi misztikára, amikor meghalljuk, felismerjük a bennünk mélyen élő Krisztust és a Szűzanyát, ha mélyen imádkozunk, böjtölünk. Ez valóság. Fontos, hogy a megtapasztalások nem mondhatnak semmi újat az Evangélium, az Egyház tanításához képest. A kereszt által mérhetjük le, hogy honnan jön az a belső hang Jézustól vagy máshonnan. Mindannyian ráléphetünk a rossz útjára és gadarai megszállottá válhatunk. Én is így jártam, szabad akaratomból hagytam el a gyermekkorom hitét és vesztettem el a lelki stabilitásomat, váltam tékozló fiúvá. Tanácsot adtam abortuszra, betetézve a házasságtörés bűnét, így váltam saját gyermekem megölésének tanácsadójává. Rossz orvossá váltam, rossz családapaként éltem. A nagy elfordulásom tizenhat évesen kezdődött. Akkor ismerkedtem meg a feleségemmel, itt ül mellettem. De, mint a fiatalok általában a testiséget előbbre helyeztük, mint a lelkiséget. Tudtuk, hogy ez nem helyes, de az érzéseink vezettek, már nem hallgattunk Jézusra. El is hagytuk a templomot, a napi imádságot, mint annyi fiatal. Szépen teltek múltak az évek, így is jöttek a gyermekek, minden jónak tűnt. Csak úgy jártam, mint az a sportoló, aki valamikor jó volt, aztán kihagyta az edzésmunkát. És, amikor jött a meccs kiütötték. Engem is kiütött a sátán, mert elhagytam az imádságot, és a gyónást. Harminckét évesen elragadott a gonosz, elkezdtem hátat fordítani a családnak, a templomba kötött házasságnak, sok mulatás, alkohol, beképzeltség, önzés az orvosi munkámban, és ahogy említettem egy bűnös kapcsolatomból származó gyermekem megölését is elősegítettem. Egyre mélyebbre jutottam, otthagytam a gyermekeimet, feleségemet, elköltöztem otthonról. Krisztus hangja, a lelkiismeret csak pislákolt. Ilyenkor nagyon rosszul éreztem magam a disznóólban, amit én csináltam magunknak. El akartam indulni az atyai házba vissza. Sokadszorra sikerült, 7-szer, 77-szer kaptam megbocsájtást, végre térdre estem, és ki tudtam mondani: Uram Jézus könyörülj rajtam, drága Szűzanya segíts meg engem! Csak ennyi kell nem több, de ennyi kell. És megkaptam, sok idő eltelt már negyvenkét éves voltam. Kilenc éve, amikor itt lehettem, arról beszéltem hogyan húzott ki a gödörből az Úr Jézus. Mindezt egy keresztlátomásban, egy misztikus élményben kaptam meg 1998-ban. Egy nagy kereszt előtt imádkozva rám bólintott az Úr: „Menj, és többé ne vétkezz”, ahogyan a házasságtörő asszonynak is mondta. Ez volt az én damaszkuszi utam és minden kivilágosodott. Házasságunk újjászületett, visszatért a most már soha el nem múló szerelem, mert ketten vagyunk hármasban Jézussal. Még két gyermekünk született, pedig már negyvenhét évesek voltunk. Sikeres, kreatív orvossá váltam, minden ötlet találmányom a rózsafüzér imádság közben jött. Egy súlyos agysérült kislányt operáltam 98-ban és ima közben jött az ötlet, egy új módszer lett belőle. Sok nemzetközi siker lett belőle és jobban gyógyultak az agysérült gyermekek. Aztán jöttek az agyi érsebészeti újítások. Ezekben az esetekben könnyebb beszélni a rózsafüzér csodálatos erejéről, látva a sok szép testi-lelki gyógyulást a betegségekből, alkoholizmusból, drogfüggőségből és különböző házasság, család és egyéb emberekkel szemben elkövetett bűnökből. Ez történt velem is. Más, amikor mélyen hívő emberként, sorsszerű csapásként ér el a szenvedés. Mindig csodáltam az ausztrál Nick Vujicsicset, aki kezek lábak nélkül született, és tanúságot tesz világszerte Isten szeretetéről. Úgy gondoltam ez csodálatos, de nem cserélnék vele. De, aztán elérkezett egy pillanat az életemben két és fél éve, amikor már cseréltem volna vele. De, Isten ekkor is megsegített. Most erről beszélnék nektek. Nehezebb ez. Egy rendkívül tragikus balesetben elvesztettem tízéves kisfiamat, aki a múltkori tanúságtételnél itt ült mellettem, akkor még öt évesen. Imádkozó kisfiú volt, ministrálni is szívesen ment, szépen élte a gyermekkor Istenhitét. Iskolába járt, sportolt, néptáncolt, rendesen tanult, ahogy a többi gyermek néha csintalankodott, és semmi jel nem mutatott a korábbi rövid és enyhe epilepszia betegség kiújulására. Én találtam meg, télvíz idején kerti medencénk 20 cm-es vízében megfulladva a tízedik születésnapján, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén. Az egy órás kétségbeesett újraélesztés sikertelen volt. Hallani véltem a sátán kacaját, amikor megláttam a kis fehér kezet kiemelkedve a piszkos, hideg vízből. Krisztus a legnagyobb bajban sem hagy el. A sikertelen újraélesztés után kis halottunk felett imádkoztuk a rózsafűzért „köszönve, hogy eddig velünk lehetett”. Ez azonban az értelem és akarat imája volt csak. A harmadik stabil láb az érzelem hiányzott még. Tudtuk a feleségemmel, hogy nem a Jóistent kell számon kérni. Ennek ellenére megpróbáltam újraélesztés közben félhangosan mondani „Istenem, legyél Te a kis Lázár, vagy a naimi ifjú”. De, rádöbbentem egy idő után, ez nem így megy. Isten óriási önkorlátozásokat tett, különösen a gyermekhalál megengedésével kapcsolatban. Ettől a fájdalom még iszonytató. Jézus biztos ígéretben hagyta, hogy a gyermekek azonnal hozzá kerülnek, ártatlanságuk miatt az örök boldogságba, ami nem mérhető a földi örömökkel. Az Úr egy csodálatos látomással segített, látva állapotomat. Egy szentség-imádáskor kaptam a budapesti bazilikában, amikor is az Oltáriszentségben megjelent Jézus és a kisfiam. Jézus, akit a torinói lepel élő arcaként láttam, átfogta a kisfiam vállát miközben hallottam, hogy azt mondta Marci: „jól látod apu”. Korábban is kaptam egy hangüzenetet, amikor a hamvasztásról elhoztam a kis urnát, kiüresedve álltam az utcán és rám kiáltott a túlsó oldalról: „nyugodj meg apu Jézus karjaiba hullottam, nem a medencébe”. Mindezek ellenére, mint apa, mint orvos is megsemmisülve éreztem magam hónapokig. Egyszer teniszeztünk a nagyfiammal és megláttam ott egy kisfiút, aki hasonló volt az enyémhez, akivel szintén sokat jártam teniszezni. Megint csak az akarat és ész hite élt bennem, érzelmileg nem voltam Jézusnál. Az ilyen kereszténység nehéz, nem tudja a feltámadás örömét átadni. Mélyen imádkoztam, böjtöltem. Krisztus rám szólt „nem tudod, hogy velem van?”. Olyan szeretet volt a hangjában, amihez foghatót nem éreztem soha. Ez a valóság, ez a hétköznapi misztika megélése. Le kell jutnunk mélyen magunkba, ehhez kell az ima és a böjt, a szentáldozás, a szentgyónás és az Evangélium olvasása, ahogy ezt a Szűzanya üzeni itt, Međugorjéban. Ki kell bírni közben a feljövő rossz gondolatokat. Ne meneküljünk vissza a felszínre! Frontálisan kell ütköznünk önmagunkkal! Rádöbbentem arra, hogy beszélünk a hitünkről, de nem tudunk rálépni az Istennel való egyesülés útjára. Mindig mi akarjuk a kormányt tartani és ahhoz kérjük Krisztus segítségét. Mondjuk, hogy „legyen meg a Te akaratod”, de úgy, hogy a magunk akarata mégis az első legyen. Óriási veszély a vallásos gőg, ami könnyen elér minket. Most már nem csak használni akarom Jézust, hanem vele lenni, benne élni. Nem kell elengedni a meghalt szeretteinket, mert Krisztusban állandóan együtt vagyunk velük. Állandóan ott kell legyen az életedben. Nevének állandó felidézése sokat segít. Jézus imaként tanulhatjuk meg az egyházunktól: Uram Jézus, könyörülj rajtam, bűnösön. Szüntelenül kell imádkoznunk, ahogy Pál apostol javasolja és minden a javunkra válik, még gyermekünk elvesztése is. A feltámadás örömében élünk és ezt sugározzuk. Meg tudjuk változtatni a világot Jézussal és a Szűzanyával. (foto)
Međugorje, 2016. augusztus 2-án, Angyalos Boldogasszony ünnepén
