Egy olaszországi házaspár gyalog érkezett Međugorjéba

Dátum: 19.10.2012.

Giuseppe i Liliana Mengoti olaszországi házaspár gyalog érkezett Međugorjéba. A Como-i tónál, Luganóban élnek, a svájci határ közelében, és ez az első međugorjei zarándoklatunk. 1067 kilométert tettek meg 36 nap alatt. Guiseppe és Liliana a zarándoklat céljáról a következőt mondta: „Elhatároztuk, hogy felújítjuk a házunkat és kialakítunk benne egy kápolnát is. Úgy döntöttünk, hogy a kápolnában lesz egy Szűzanya szobor is, hát ezért a szoborért zarándokoltunk el gyalog, ide, Međugorjéba. Sokat hallottunk Međugorjéról. Az út során az emberek azt mondták, hogy imádkozzunk majd értük Međugorjéban.” A zarándoklat mély és pozitív hatást tett rájuk. Azt mondják: „Amikor megérkeztünk nagyon megrendültünk. Csodálatos tapasztalat. Elvisszük innen a béke és az öröm üzenetét. Ez olyasmi, amit magunkkal vihetünk szeretteinknek otthonainkba” – mondták többek között ezek a nem mindennapi zarándokok.