Először vettek részt kínai papok a papi lelkigyakorlaton

Dátum: 17.07.2015.

Az idei papi lelkigyakorlaton huszonnyolc kínai pap is részt vett. Hogyan történhetett ez meg, arról a Shaan Xi egyházmegye Xian városából érkezett ft. Joseph Dong atya beszélt.

„Többszörös csoda ez számunkra. Az elmúlt években Hong Kongból is érkeztek zarándokok Međugorjéba. A hívek tudomást szereztek erről a lelkigyakorlatról és értesítettek bennünket. Több hónapon keresztül készültünk, mert nekünk csak nagy nehézségek árán lehet kijutni az országból. A kínai egyház helyzete minden egyházmegyében különböző. Egyes egyházmegyékben igazi üldözés folyik, némely egyházmegyéket pedig megsemmisítettek. Húsz évvel ezelőtt tilos volt nyilvános szentmisét bemutatni. Ma már lehetséges, de csak szigorú felügyelet mellett. Nekem megengedik, hogy lelkigyakorlatokat, imádságokat vezessek, szentmisét mutassak be, de gyakran behívatnak és vallatnak, és azt követelik, hogy kérjek engedélyt a munkámhoz. A társadalmi környezet nem helyesli. Másrészt, pedig a nép vágyik az Istenre… Az én plébániámon az utóbbi időben évente több mint 300 felnőtt keresztelő van. A számok is mutatják, hogy mennyire szükséges a lelkipásztori szolgálat. Kínában kb. 1,4 milliárd ember él, ebből 100 millió hívő, kiket 2000 pap és 3000 szerzetesnő szolgál.

Nagyon elégedett vagyok ezzel a lelkigyakorlattal. Úgy érzem megújítottam papságomat, és a népért való szolgálatomat. Tudatosítottam és megerősítettem missziómat: reményt, szeretetet és bátorságot nyújtani az embereknek. Mintha égő fáklyát látnék lábam előtt, amely bevilágítja utamat és erőt ad nekem.”