Ferenc pápa levele a 31. Mladifest résztvevőihez Međugorjéba

Dátum: 08.08.2020.

Kedves fiatalok! A medjugorjei ifjúsági találkozó évről-évre az ima, az elmélkedés és a testvéri találkozás ideje, amely lehetővé teszi számotokra, hogy különleges módon ismerjétek meg az élő Jézus Krisztust az eucharisztia ünneplésében, a szentségimádásban és a bűnbánat szentségében. Mindez segít nektek abban, hogy felfedezzetek egy másfajta életmódot, mást, mint amit az ideiglenesség kultúrája kínál, amely azt sugallja, hogy semmi sem lehet állandó, és csak a jelen pillanat élvezetét ismeri. A relativizmusnak ebben a légkörében, amelyben nehéz valódi és biztos válaszokat találni, a fesztivál mottója: Jöjjetek, és meglátjátok. (Jn 1,39). A szavak, amelyeket Jézus a tanítványokhoz intézett, áldást jelentenek. Jézus most rátok tekint, és meghív titeket is, hogy tartsatok vele az úton és maradjatok vele.

Ne féljetek! Jézus él és azt akarja, hogy ti is éljetek. Ő a világ igazi szépsége és ifjúsága. Minden, amit megérint, megfiatalodik, megújul, élettelivé és jelentőségteljessé válik (A szinódust követően kiadott apostoli buzdítás. Christus vivit, 1). Pontosan ezt látjuk abban az evangéliumi jelenetben is, amelyben az Úr megkérdezi az őt követő két tanítványtól: Mit kerestek? Azt felelték neki: Rabbi – ami azt jelenti: Mester –, hol laksz? Ő azt mondta: Jöjjetek, és meglátjátok.” (Jn 1, 35-39). Ők pedig elmentek Vele, látták és Vele maradtak. A Jézussal való találkozás élménye annyira belevésődött a tanítványok emlékezetébe, hogy egyikük még a találkozás időpontját is lejegyezte: körülbelül tíz óra volt (Jn 1,39).

Az evangélium leírja, hogy miután a két tanítvány az Úr házában járt „közbenjáróvá” lett, lehetővé téve mások számára is, hogy találkozzanak Jézussal, megismerjék és kövessék Őt. András azonnal megosztotta élményét testvérével, Simonnal, és elvitte őt Jézushoz. Amikor a Mester meglátta Simont, a Kéfás nevet adta neki, ami azt jelenti Péter, vagyis Szikla, és ettől kezdve (Jn 1, 40-42) így nevezték őt. Ez azt mutatja, hogy a Jézussal való találkozás által új emberré válunk, és küldetést kapunk arra, hogy ezt a tapasztalatot átadjuk másoknak úgy, hogy tekintetünket közben mindig Rá, az Úrra szegezzük.

Kedves fiatalok, találkoztatok már Jézus tekintetével, amely azt kérdezi tőletek: Mit kerestek? Hallottátok már a hangját, ahogy azt mondja: Jöjjetek és meglátjátok? Éreztétek a késztetést arra, hogy elinduljatok? Töltsétek együtt ezt az időt Jézussal, hogy beteljetek az Ő Lelkével, és ezáltal készek legyetek az élet kalandjára. Találkozzatok Vele, maradjatok Vele imában, bízzatok Benne, mert Ő ismeri az emberi szívet.

Az Úr gyönyörű hívása: Jöjjetek és meglátjátok, amelyet Krisztus fiatal és szeretett tanítványa tolmácsolt nekünk, az összes jövendő tanítványnak is szól. Jézus arra hív titeket, hogy találkozzatok vele, és éppen ez a fesztivál az, amely lehetőséget teremt arra, hogy jöjjetek és meglássátok. A „jönni” szó, nem egyszerűen csak a fizikai helyváltoztatásra utal, hanem egy mélyebb, spirituális jelentéssel is bír. A hit útjáról is szól, amelynek végső célja „meglátni” – vagyis az, hogy megtapasztaljuk az Úr jelenlétét, és Neki köszönhetően felismerjük létezésünk teljes és végső értelmét.

A lélekben fiatal, Krisztus követésére kész, friss és hűséges Egyház példaképe mindig a Boldogságos Szűz Mária marad. Az Ő igenje és az angyal előtt kimondott szavai: legyen nekem a te igéd szerint, újra meg újra lelkesedéssel töltenek el minket. Igenje részvételt és kockázatvállalást jelent, minden további biztosíték nélkül, leszámítva azt a bizonyosságot, amely az angyalnak abban a kijelentésében rejlik, hogy Ő az Ígéret hordozója. Amikor Mária azt mondja: az Úr szolgálója vagyok (Lk 1, 38), az a leggyönyörűbb példája annak, hogy mi történik, ha az ember szabad akaratából Isten kezébe helyezi magát. Inspiráljon titeket ez a példa, és legyen a vezérfonalatok! Mária az anya, aki virraszt felettünk, gyermekei felett, akik életünk útján gyakran fáradtságtól, szükségtől szenvedve járunk, de azzal a vággyal, hogy a remény fénye ki ne aludjon. Édesanyánk rátekint zarándok népére, a fiatal népre, aki szeret, aki keresi a csendet, annak ellenére, hogy az úton oly sok zaj, zúgolódás és szétszórtság van. (Christus vivit, 48).

Kedves fiatalok, „folytassátok a futást, amely Krisztus arcához vonz titeket, akit annyira szeretünk, akit imádunk az Oltáriszentségben és felismerünk testvéreink szenvedésében. Buzdítson titeket a Szentlélek, amikor végigfutjátok ezt a pályát. Az Egyháznak szüksége van lendületetekre, intuícióitokra, hitetekre.” (Christus vivit, 299) Rábízlak titeket a Szűzanya közbenjárására, hogy ezen a fesztiválon is fellelkesülve tovább fussatok az Evangéliumért, és a Szentlélek fényét és erejét hívom le rátok, hogy valódi tanúi legyetek Krisztusnak. Ezért imádkozom, és megáldalak titeket, és arra kérlek, hogy ti is imádkozzatok értem.

 

Kelt Rómában, Lateráni Szent Jánosnál, Szent Péter és Pál apostol ünnepén, 2020. június 29-én

 

forrás: medjugorje.hr