Karácsonyi előkészületek Međugorjéban

Dátum: 18.12.2014.

A međugorjei plébánia idén is a reggel 6 órakor kezdődő hajnali szentmisével, december 15-től pedig kilenceddel készül Krisztus születésének ünnepére.A Mir Međugorje Rádió egész adventben közvetíti a hajnali szentmiséket.A kilenced minden napján a Podbrdon, a Jelenések hegyén 14 órától imádkozzák a rózsafüzért. Néhány napja a Cenacolo közösség tagjai a međugorjei Szent Jakab plébániatemplom előtt a karácsonyi misztériumjátékra készülnek, amelyet megszokott módon, a karácsonyi időszakban mutatnak be. Újdonság, hogy az idén a Međugorjei Plébánia nagykórusa is bekapcsolódik az előadásba. A međugorjei plébánai ferences fiataljai, a framasok fra Stanko Ćosić lelki asszisztens vezetésével adventi akciót szerveztek. A framasok e dicséretes akcióval, a templom-udvarban az adventi koszorúk és képeslapok árusításával a szenvedőket segítették, hogy a karácsony boldogabbá és örömtelibbé tegye őket. A framasok énekükkel és felolvasásaikkal a kilenced ideje alatt még emelkedettebbé teszik a hajnali szentmisét Međugorjéban.