Kilenced Krisztus születésének ünnepére

Dátum: 14.12.2014.

2014. december 15-én, hétfőn elkezdődött Međugorjéban a Jézus születése ünnepét előkészítő kilenced. Kilenc napon keresztül, karácsonyig, 14 órakor a Podbrdon imádkozzuk a rózsafüzért. Ezért december 19-én, pénteken nem lesz keresztút a Križevacon, a Jelenések hegyén imádkozzuk a rózsafüzért. Az esti imaprogram a međugorjei Szent Jakab plébániatemplomban szokás szerint 17 órakor rózsafüzérrel kezdődik, majd 18 órakor szentmise, mise után pedig a megszokott imaprogram következik. Egész adventben, vasárnapot kivéve, reggel 6 órakor hajnali szentmisét mutatnak be a međugorjei ferences atyák. Minden reggel van gyónási lehetőség a hajnali mise előtt, 5:30-tól és az esti imaprogram alatt. Hívunk minden plébániai hívőt, hogy vegyenek részt a közös felkészülésben, amellyel Krisztus születésének ünnepére készülünk.