Međugorjéban megünnepelték Urunk megjelenésének ünnepét

Dátum: 07.01.2015.

2015. január 6-án, kedden Međugorjéban megünnepelték Urunk megjelenésének ünnepét. A plébániai híveken kívül az Egyesült Államokból és Olaszországból voltak jelen zarándokok. Négy horvát, egy olasz és egy angol nyelvű szentmisét mutattak be ezen a napon. A 11 órai szentmisét a zsúfolásig megtelt templomban fra Hrvoje Miletić mutatta be. Szentbeszédének elején fra Hrvoje emlékeztetett arra, hogy egyedül Máté evangéliuma említi meg a három Bölcs látogatását: „A mai Evangélium azzal a megjegyzéssel kezdődik, hogy a három Bölcs Jeruzsálembe kereste Jézust. Nem Betlehembe mennek, valószínűleg Betlehemről nem is hallottak, ezért Jézust az akkori hit és kulturális élet központjában keresik. Ott azonban nem találják meg. Jellemző emberi hibát követnek el. Istent a bölcsek, a hatalmasok és a gazdagok között keresik. Minden idők keresztényeinek is ez a problémája. A keresztények gyakran nem képesek leereszkedni és Istent a kicsinyek, az ismeretlenek és az elhagyatottak között keresni. És számunkra az a legtragikusabb és legfontosabb, hogy a keresztények nem képesek Istent saját környezetükben, családjaikban, felebarátaikban, önmagukban keresni. A Bölcsek nem Jeruzsálemben találják meg Istent, ezért lelkiismeret vizsgálatot tartanak, és nem adják fel. Minden őszinte Istenkereső néha sikertelenséggel, kételkedéssel, betegséggel vagy szerencsétlenséggel találkozik a családjában, amely megingatja, megingatja Istenbe vetett hitét. De fontos a Bölcsek példája szerint állhatatosnak maradni” – mondta fra Hrvoje.