Međugorje gyümölcsei a világban

Dátum: 24.01.2016.

A libanoni Sana Nassar non-profit szervezetet alapított „Mária, a Béke Királynője barátai” elnevezéssel, amelynek célja a Szűzanya međugorjei üzeneteinek szolgálata. Sana hangsúlyozta, hogy Libanonban Međugorje gyümölcsei jelentősek: „Tudom, a Szűzanya azt szeretné, hogy mindenhol így legyen. A Szűzanya azt szeretné, hogy terve az egész világon megvalósuljon, ez pedig az, hogy minden ember megismerje, megszeresse Fiát, Jézust és a mennyország mellett döntsön. Ő ezt erőteljes módon teszi Libanonban és más országokban is.” Sana elmondta, hogy a fiatalok válaszolnak a Szűzanya hívására: „És ez nagy bizonyíték, nagy jel a világ számára, hogy a Szűzanya itt, Međugorjéban valóban hatalmas dolgot kezdett el. Sok pap és püspök mondta nekem, amikor látja imádkozni és böjtölni a fiatalokat – ez nagyon nehéz a fiatalok esetében, – akkor ez reménnyel tölti el. A fiatalok eljönnek ide és órákon át imádkoznak. Libanonban, de máshol is a fiatalok olyan imatalálkozókon vesznek részt, amelyek Međugorjéból forrásoznak és órákon át térden állva imádkoznak. ’Kegyelemként, csodaként’ tekintek ezekre a dolgokra, amelyek Međugorjéban fakadnak, miután megszületik a szándék, az akarat, hogy azt tegyük, amit a Szűzanya szeretne és imádkozzunk. A fiatalokon kell a legtöbbet dolgoznunk, a Szűzanya is ezt teszi, mert a fiatalok a mi jövőnk, a fiatalok a Szűzanya szívének diadala.”