Dátum: 28.08.2012.
Roberta Brusić és Boris Peterlin a Horvát Caritas munkatársai Međugorjéban jártak. Roberta elmondta, hogy első találkozása Međugorjéval közvetlenül a horvátországi háború befejeződése után történt. Az igazi találkozás a Szűzanyával és a vágy, hogy eljöhessen Međugorjéba a legmegfelelőbb időben történt meg. „Ekkor az Úr nagy változást vitt véghez az életemben, megtörtént találkozásom az élő Istennel és az Édesanyával”, hangsúlyozta Roberta. Beszélt Međugorje gyümölcseiről, majd hozzátette, kezdetben nagy volt a lelkesedése és a vágya, hogy hosszú ideig itt maradjon, de növekedve és a hitben megérve az ember könnyebben elválik e helytől és tudatában van annak, hogy mindazt, amit a lelkében megélt, magában hordozza, így Međugorje nem csak fizikai, földrajzi fogalom, hanem bennünk, mindennapjainkban élő valóság. „A Međugorje utáni vágy állandó, de a bizonyosság is, hogy ide vissza tudsz jönni, reménnyel és imával a szívedben, hogy a tieid, akikért imádkozol egy nap Isten terve szerint eljönnek majd ide vagy pedig te teszel tanúságot nekik Međugorjéról és így indulnak majd ők is el a zarándokútra” mondta Roberta Brusić. Boris Peterlin a harminc évvel ezelőtti időkre emlékezett, amikor beszélni kezdtek a međugorjei eseményekről. Akkor csak hallgatta miről beszéltek az emberek, mit láttak és éltek meg és ez csak a kezdet volt. Az első személyes találkozása ezzel a hellyel hét évvel ezelőtt történt. „Kaštel városából jöttem el egyik nyáron a feleségemmel, egy napra jöttünk. A következő alkalommal két napig maradtunk. Így eddig négy alkalommal látogattunk el Međugorjéba” mondja Boris. A zarándokok tapasztalatairól beszélve hangsúlyozza, hogy minden zarándok azt gondolja magáról, hogy ő különleges, de idejövetelünkkor megértjük, hogy mindannyian egyformák vagyunk, mert olyan helyre jövünk, ahol „összekapcsolódik” az ég és a föld.
