Dátum: 05.10.2012.
A ferences rend alapítójának, Szent Ferencnek ünnepét október 4-én, csütörtökön ünnepelték meg Međugorjéban. A hagyományos ünnepi szertartáson, Szent Ferenc halálának ünnepét vagyis a „Tranzitust”, a rend liturgikus szertartásának keretében az ünnep előestéjén az esti szentmise után a Szent Jakab templom szabadtéri oltárnál tartották meg. A szertartáson sok zarándok vett részt, akik októberben, a Szűzanya hónapjában Međugorjéban tartózkodnak. Az Információs Iroda adatai szerint: Németországból, Ausztriából, az Egyesült Államokból, Írországból, Olaszországból, Franciaországból, Ukrajnából, Szlovákiából, Szlovéniából, Spanyolországból, Lengyelországból, Szerbiából, Romániából, Libanonból, Belgiumból, Hollandiából, Peruból, Angliából, Kanadából, Svájcból, Brazíliából és Venezuelából érkeztek zarándokok. A sokaságban találkoztunk Dermot Tierney ír zarándokkal, aki először 2001-ben járt Međugorjéban és ezt követően minden évben visszatért, néhány alkalommal. 2005-től feleségével együtt zarándokcsoportokat kísérnek Međugorjéba. „Nem az a lényeg, hogy milyen gyakran jövünk, hanem az a fontos, ami itt van: a Szűzanya, a mi áldott Édesanyánk és az ő üzenetei, melyet megpróbálunk magunkkal vinni és elterjeszteni a környezetünkben élő emberek körében. Imádkozunk azokért, akik nem tudnak eljönni, mert nincs rá lehetőségük. Azt gondolom mi, akik sokszor el tudunk jönni ide kiváltságos emberek vagyunk. Ez egyszerűen fantasztikus hely és itt közelebb lehetünk az éghez, mint bárhol, bármikor. Számomra Međugorje, az áldott Édesanya és a látnokok valóság, igazán hitelesek, csodálatosak” mondja Tierney, majd hozzáteszi, hogy Međugorjéról és a jelenésekről 1984-ben hallott először. „Volt egy kazettám a jelenésről, de nem volt igazán jó, mert nem tudtam kivenni, hogy pontosan mi történt és mi hangzott el. Tudtam és éreztem, hogy valami történt és attól kezdve vágytam arra, hogy eljöjjek ide, de nem akartam ezt mindenáron. Egy alkalommal feleségemmel Cipruson nyaraltunk, amikor a felfakadt benne a vágy, hogy a jövő évben jöjjünk el Međugorjéba. Következő év márciusában egy csoport jött ide, mi is jelentkeztünk, és azóta is állandóan jövünk, de 2005 óta kísérünk csoportokat. Felváltva jövünk, egyszer ő, másszor én kísérem a csoportokat. Sok embert elhoztunk már ide.” A végén Tierney elmondta, hogy szívét mindig itt hagyja Međugorjéban: „Ezt a helyet magammal viszem életem minden napjába, magammal viszem az ágyba és a szívemben ezzel ébredek. Ez az én Međugorjéval való életem. Reménykedem Međugorje elismerésében, és abban, hogy meglátják majd azt a sok pozitív dolgot, ami itt történik. Az első alkalomtól kezdve csodálatos élményeim voltak, amelyeket magammal viszek a sírba, és az örökkévalóságba is.”
