Olaszországból és Csehországból kerékpáros zarándokok érkeztek Medjugorjéba

Dátum: 09.07.2010.

Július elején sok-sok zarándok jött Medjugorjéba és voltak, akik kerékpárral érkeztek. Olasz zarándokok egy csoportja július 1-én érkezett. 930 km-t tettek meg és a következőket mondták: „Már öt éve minden évben más zarándokhelyet látogatunk meg. Tavaly Lourdes-ban voltunk, most pedig Medjugorjéba jöttünk.”
Patrik Režac és Jozef Fiala elhatározták, hogy Csehországból kerékpárral jönnek el Medjugorjéba. Az út, mely majdnem 1200 km volt, kilenc napig tartott. „Átutaztunk Szlovákián, majd Ausztrián, ahol egy plébános által zarándokáldásban részesültünk. Aztán folytattuk utunkat Marija Bistrica felé, majd megérkeztünk Medjugorjéba. Először imádkoztunk a templom előtt, majd részt vettünk az esti imaprogramon – mondta a két kerékpáros. Jozef hozzátette, a leginkább annak örül, hogy Medjugorjéban meggyónhat és ezáltal teljesen megtisztul a szíve. Medjugorjéról barátaitól hallott, akik részt vettek az Ifjúsági találkozón. „Medjugorje olyan hely, ahol az ember megnyugodhat, fájdalmait és szenvedéseit átadhatja a Béke Királynőjének” – mondták egyhangúan.