Dátum: 19.09.2015.
Rateb Rabi úr, a Keresztény Ökumenikus Közösség elnöke néhány napot Međugorjéban töltött. A Mir Međugorje Rádió munkatársai riportot készítettek vele. Rateb úr palesztinai keresztény, Jordániában született, mert szüleit 1948-ban arra kényszerítették, hogy elhagyják Jeruzsálemet. Életútjáról a következőket mondta: „Az Egyesült Államokban végeztem el az egyetemet, ahol jelenleg is feleségemmel és négy gyermekemmel élek. Tizenhét évvel ezelőtt úgy döntöttem, elhagyom a munkám azért, hogy a Szentföldön élő keresztényeknek segíteni tudjak és ezért megalapítottam a Szentföldön elnevezésű keresztény ökumenikus közösséget azért, hogy megőrizzük a palesztin keresztények jelenlétét a Szentföldön. Azóta a misszióm az életem: megőrizni a keresztény gyökereket, de nemcsak az arab keresztények körében, hanem a világon élő minden keresztény számára, noha a Szentföldön, Betlehemben, Jeruzsálemben, Názáretben, vagyis ezekben a városokban kezdődött minden, amelyről a Bibliában olvashatunk. Csak négy alkalmazottunk van az Egyesült Államokban, de több száz önkéntes segít bennünket. Betlehemben és a Szentföldön huszonöt teljes és húsz félmunkaidőben dolgozó alkalmazottunk van. Vannak projektjeink, amely keretében megjavítjuk, felújítjuk a keresztények házait, amelybe még ötvenöt ember kapcsolódik be, így összesen kb. száz családról gondoskodunk Betlehemben”, mondta Rateb úr, aki másodszor látogatott el Međugorjéba. „Itt Međugorjéban igazán megpihenek, mert azt érzem, hogy a Szűzanya itt van körülöttünk, vigyáz ránk, és az is lehet, hogy együtt jár velünk. Ő itt van, ezt érzem. Jövetelemnek még egy oka van, mégpedig az, hogy összekössem Međugorjét és a Szentföldet. Azt tervezzük, hogy szentföldi nagykövetséget nyitunk itt, Međugorjéban. Első međugorjei látogatásom után nagy lendületet kaptam. Sok embert ismertem meg és azt láttam, hogy milyen sok mindent tudok tenni. Még most is különböző dolgokkal foglalatoskodom, de eljutottunk egy pontig, amikor változtatnunk kell. Ez egy Međugorjéhoz kapcsolódó történet, nem lehet elválasztani az itteni és a szentföldi történésektől sem. Mi a templomba járó embereket szeretnénk szolgálni, többségük azonban csak a templomra gondol, és nem fogják fel, hogy a templom emberek nélkül elveszti jelentőségét. Azt látom, hogy az emberek néhány napra eljönnek ide és megkérdeztem mit csinálnak azokban a napokban, amíg itt vannak. Imádkoznak! Ez jó, mi pedig azt szeretnénk, hogy a hitük cselekedetekké váljanak, segítsék a szentföldi keresztényeket. Nekik azonban nem anyagi segítségre van szükségük, hanem a nemzetközi keresztények támogatásra, hogy hitüket életben tudják tartani”.
