Svájcból gyalog érkezett Međugorjéba

Dátum: 10.10.2013.

Három hét után gyalog érkezett meg Međugorjéba Jilles Hodni atya Svájcból. Plébános egy svájci völgyben, ahol már 26 éve szolgál. A püspöke úgy döntött, hogy másik plébániára küldi, és áthelyezése előtt elhatározta, hogy eljön Međugorjéba, ahol 25 évvel ezelőtt járt először. Azt mondta az a látogatás nem hagyott nagy nyomot benne, mivel egyedül és csak egy napra érkezett. „Később kezdtem megérteni, hogy Međugorje a nagy kegyelmek helye és Mária különös módon jelen van e helyen. Santiago de Compostellába is mehettem volna, de úgy döntöttem, hogy három hetet egyedül gyalogolok Međugorjéba, hogy majd megérkezzek az Édesanyához. Nehéz utazás volt, nem tudtam hol fogok aludni, néha befogadtak az emberek, de volt, hogy kinn kellett aludnom” – mondta Jilles Hodni atya, majd hozzátette, hogy nagyon sokat jelent az életében Međugorje: „A Béke Királynőjét jelenti, az imát és azt, hogy legyek nyitott Krisztus és az Isten szava számára. Lenyűgözve éreztem magam, amikor megérkeztem és miután olvastam a Szűzanya jelenéseiről. Elhatároztam, hogy ez az utazásom, utazás lesz Máriához, mert úgy gondolom, hogy Ő minden pap édesanyja. Eldöntöttem, hogy imádkozni fogok a papokért”. Utam során sok embert ismertem meg, akik befogadtak otthonukba.