Vukovári zarándokok Međugorjéban

Dátum: 26.03.2015.

Az elmúlt napokban nagyszámú horvátországi és bosznia-hercegovinai zarándok látogatott Međugorjéba. Az idén is, 2015. március 21-én és 22-én a vukovári Szent Fülöp és Jakab plébánia zarándoklatot szervezett Međugorjéba a bérmálkozók és elsőáldozók szülei számára. „Ez a zarándoklat lelki felkészülés a szülők számára, gyermekeik szentségekben részesülésük kapcsán. Ebben az évben is két autóbusszal jöttünk. Megérkezésünkkor rögtön köszöntöttük a Béke Királynőjét a međugorjei templom előtt, majd azután felmentük a Križevacra, ahol keresztutat imádkoztunk. Itt csatlakozott hozzánk még egy autóbusznyi zarándok Szlavóniából (a horvát rendőrség szakszervezete). A Križevác után ellátogattunk a Cenacoloba, ahol a fiúk tanúságot tettek. Nagyon érdekes volt hallgatni, de hisszük, hogy tanúságos is volt a szülők számára. Másnap felmentünk a Jelenések hegyére, a Podbrdora, majd ezután együtt megünnepeltük a vasárnapi Eukarisztiát” mondta fra Ivica Jagodić plébános, aki március 21-én, szombaton az esti szentmisét mutatta be a međugorjei templomban, amelyen részt vettek a vukovári hívek is.