FOTO: Kezdetét vette az IT konferencia Međugorjéban

Immár harmadik alkalommal 2026. március 5-én, csütörtökön kezdődött Međugorjéban az IT-konferencia, amely vasárnapig tart. A konferenciát a Mir Međugorje Információs Központ szervezi, és az IT- illetve a technológiai szektor szereplői számára kínál platformot, azzal a céllal, hogy népszerűsítse a technológia etikus alkalmazását.
A konferencia elején azok a résztvevők, akik most először jöttek Međugorjéba, fra Zvonimir Pavičić plébános vezetésével körbejárták a Međugorjei Plébániát. A konferencia megnyitóján beszédet mondott Aldo Cavalli érsek, a Međugorjei Plébánia különleges feladatokkal megbízott apostoli vizitátora, fra Zvonimir Pavičić plébános, valamint fra Danko Perutina, a Mir Međugorje Információs Központ igazgatótanácsának elnöke és Vedran Vidović igazgató.
A Hrvatska pošta Mostar képviselői, Josip Bulić és Željka Šaravanja, az ITM-konferencia motívumával ellátott postai bélyeget adományoztak Cavalli érseknek.
Az előadást Odilon Gbènoukpo Singbo pap és teológus tartotta, aki bioetikából és transzhumanizmusból doktorált. Előadásában az etikai kihívásokról, a hitelességről és a katolikus hitről beszélt a mesterséges intelligencia (MI) korszakában.
A mesterséges intelligencia lehetőségeiről és kockázatairól szólva hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia csupán egy segédeszköz a társadalom és bizonyos tevékenységek fejlődéséhez, még ha gyakran munkatársként vagy személyként is tekintenek rá. Međugorjét pedig „szellemi világítótoronynak” nevezte a digitálisan telített világban.
Ezt követően az esti imaprogram következett a Szent Jakab-templomban: először a rózsafüzért imádkozták el, majd Aldo Cavalli érsek mutatta be a szentmisét. Homíliájában arra hívta fel a figyelmet, hogy tegyük fel magunknak a kérdést: hogyan hirdessük az evangéliumot ebben a mentalitásban, ebben a gondolkodásmódban, ebben a világban…?
„Szent II. János Pál pápa ezt új evangelizációnak nevezte, de a hozzáállás mindig ugyanaz marad. A nagy kihívás az, hogyan hirdessük az általunk ismert Istent ennek a világnak anélkül, hogy kritizálnánk vagy elítélnénk azt. Ha így hirdetjük az igét – bírálat, ítélkezés és kirekesztés nélkül –, ismerve Istent és a világot, akkor növekedni fogunk. Úgy fogunk növekedni bölcsességben és ismeretben, ahogyan Jézus és a próféták növekedtek” – mondta Cavalli érsek.
A szentmise után a program a II. János Pál teremben folytatódott, ahol a Cenacolo közösség egyik tagja tett tanúságot technológiafüggőségéről.
