Húsvéti virrasztás Međugorjéban – Feltámadtam és most már mindig veled vagyok

A húsvéti virrasztást, amelynek során az egyház Krisztus feltámadását várva virraszt, 2026. április 4-én, szombaton Međugorjéban is megtartották. Mint minden este, a Szent Jakab-templomban ezen a napon is rózsafüzér előzte meg a szertartást. Nagyszombat este az egyház az új, megáldott tűz mellett virraszt, és az Ó- valamint az Újszövetségben foglalt nagy ígéretről elmélkedik: a bűn és a halál rabságából való végső szabadulásról.

A fény liturgiáját az igeliturgia, majd a keresztségi liturgia követte, végül pedig az eucharisztikus liturgia zárta a szertartást. Ezzel ünnepélyesen véget ért a szent húsvéti háromnap, amely a nagycsütörtöki utolsó vacsora emlékmiséjével vette kezdetét. A húsvéti virrasztást fra Ivan Hrkać, plébániai vikárius vezette.

„Ezen a számunkra hívők, keresztények számára legszentebb éjszakában” fra Ivan emlékeztetett minket mindarra, amit ezen a héten Virágvasárnaptól, Jézus jeruzsálemi ünnepélyes bevonulásától kezdve felidéztünk: a számunkra legszomorúbb napig, nagypéntekig, amikor arra emlékeztünk, mire képesek az emberek azzal szemben, aki semmi rosszat nem tett. Majd beszélt arról az evangéliumi szakaszról is, amely az asszonyokról szól, akik Jézus sírjához mennek, de a sírt üresen találják.
„Ám ahol az ember azt hiszi, hogy itt vége van, ott van az új kezdet, ott kezdődik valójában Isten munkálkodása. És ez a húsvét üzenete. Ahol mi azt gondoljuk, hogy a végéhez értünk, ott Isten valami újat akar elkezdeni. Ahol begubóztunk, ahol magunkba zárkóztunk, Isten ott akarja feltörni a héjunkat, a páncélunkat; el akarja hengeríteni a kövünket, amely szívünket nyomja. El akarja venni kőszívünket. Međugorje annyi éven át pontosan ennek a helye volt: az a hely, ahol Isten sokak szívéről elhengerítette a követ” – mondta fra Ivan, kifejtve, hogy ez a szívre nehezedő kő maga a bűn, a sötétség, a megbocsájtás hiánya és a reményvesztettség.

Fra Ivan beszélt a Feltámadottal való találkozásról is, mint az evangélium legszebb részéről, hozzátéve: mindannyiunknak szüksége van erre a találkozásra, mert ez az a találkozás, amely megváltoztatja a világot.

„Međugorjéban van egy hely, ahová minden zarándok elmegy, és ugyanazt teszi. Ez a Feltámadt Krisztus szobra. Nap mint nap. Nincs olyan pillanat, hogy ne lenne ott egy hívő, vagy egy zarándok. Pontosan úgy, mint ezek az asszonyok, akik átölelték a lábát, és ekkor újjászületik a szív. Megérkezik a húsvéti öröm. A Feltámadt Krisztus kitárt karjai ölelésre hívnak, és arra tanítanak, hogy te is tárd ki a karodat; ne a félelmeidbe és fájdalmaidba gubózva járj, hiszen szükséged van felebarátodra. Mennyire fontosak ezek a krisztusi kezek!” – mondta fra Ivan Hrkać, majd arra buzdított, hogy használjuk a saját kezünket is, emlékeztetve arra, hogy a Béke Királynője Međugorjéban többször is hívott bennünket, hogy legyünk az ő kinyújtott keze. Végezetül felidézte a međugorjei Feltámadt Krisztus-szobron található feliratot: „Resurrexi et adhuc tecum sum. Alleluia!”, azaz: „Feltámadtam, és most már mindig veled vagyok. Alleluja!”

„Jézus nemcsak feltámadt, hanem mindig veled van. Ez az üzenet: amikor eltávolodunk Krisztustól, emlékezzünk rá, hogy ő mindig velünk van. És ekkor történik meg a mi húsvétunk, amikor tudatosítjuk, hogy ő velünk van” – ezekkel a szavakkal zárta homíliáját fra Ivan.