Dátum: 25.07.2014.
Július elején izraeli, názáreti zarándokokkal találkoztunk Međugorjéban. Ketten közülük a Mir Međugorje Rádió vendégei voltak, Theresa Daud és Souhail Khoury atya. Souhail atya elmondta, hogy tizenkét évvel ezelőtt volt először Međugorjéban és attól kezdve minden évben zarándokcsoportokkal érkezik. „28 éve vagyok pap, nős vagyok, mert a görög-katolikus egyházhoz tartozom. Galileában, de különösen Názáret területén folytatok lelkipásztori munkát. A rendszeres aktív lelkipásztori munkám mellett első međugorjei zarándoklatom után imaközösséget alapítottunk, amelynek a „Mária családja” nevet adtuk. Tizenkét év óta havonta egy alkalommal találkozunk különböző helységekben, falvakban, mindig másik templomban. Kezdetben 50 tagja volt a közösségnek, ma már több száz főt számlál, tagjai a galileai keresztény templomok hívei. Általában pénteken vagy szombaton találkozunk, attól függően, hogy melyik templom szabad. Az imatalálkozóinkba beépítettük a međugorjei imaprogramot: rózsafüzér énekekkel, szentmise, szentségimádás. Aktívan terjesztem a világhálón minden hónapban a Szűzanya 25-i üzenetét, de találkozom zarándokcsoportokkal is, akik ebből a térségből érkeznek a Szentföldre – így kapcsolatban vagyunk. Azt szeretném mondani, hogy ha nem lenne Názáret, nem lenne Međugorje sem. Međugorje nagyon kedves számunkra, mély hitet tapasztalunk itt. Tanúságot teszek arról, hogy a zarándokok, akik velem jönnek, megváltozva térnek haza és tanúságot tesznek mindarról, amit megéltek és arról is hogyan változtatta meg őket a hit” – mondta áldást adva Suohail Khoury atya. Theresa Daoud asszony fogadalomból, súlyos betegségből való gyógyulása után jött el Međugorjéba. Vagyis, karcinoma (rák) diagnózis megállapítása után amputálni kellett volna a lábát. „A kivizsgálások és a kórházban töltött idő alatt állandóan imádkoztam. Az imában vigasztalást találtam, azt kértem, hogy minél közelebb kerüljek Istenhez és az Ő akaratához, hogy áldjon meg engem és családomat, hogy el tudjuk fogadni a betegséget és annak következményeit. Néhány alkalommal kitűzték a műtét időpontját, majd elhalasztották, és nekem mintha valami azt mondta volna, ne engedjek a műtéti beavatkozásnak. Ezután még erőteljesebben kezdtem imádkozni, mások is imádkoztak velem, bátorítottak, hogy ne féljek. Amikor Vicka Názáretben volt, a templomban imádkoztam egész imaközösségünkkel együtt. A jelenés pillanatában tüzes imával fordultunk a Szűzanyához. Ezután újabb vizsgálatok következtek. Tíz nap múlva azt jelezték a kórházból, hogy eltűnt a karcinoma (rák). Úgy döntöttek, hogy még elvégeznek néhány vizsgálatot, amelyek igazolták, hogy egészséges vagyok. El kell mondanom, hogy a leletekre való várakozás során a családom együtt imádkozott velem és megkértünk egy Vickához közel álló személyt is, hogy ajánljon fel bennünket a Szűzanyának. Fogadalmat tettem, hogy elmegyek Međugorjéba, hogy meglássam az imádság helyeit – a Križevacot, a Jelenések hegyét, a kék keresztet, hogy a saját két lábon menjek el ezekre a helyekre. Elégedettnek, boldognak, hittel telinek érzem magam. Egész családommal jöttem el” – mondta Theresa asszony, majd hozzátette, hogy kezelőorvosa is arra bátorította, hogy tegyen tanúságot erről másoknak is.
