Ivanka Ivanković Elez látnoknak 2022. június 25-én volt a szokásos éves jelenése.
Az utolsó mindennapos jelenése alkalmával, 1985. május 7-én a Szűzanya Ivankára bízta az utolsó, tizedik titkot, és azt mondta, hogy élete végéig meg fog jelenni neki évente egyszer, mégpedig június 25-én, a Jelenések évfordulóján. Így volt ebben az évben is. A jelenés, amely 5 percig tartott (18:34 - 18:39), Ivánka családi házában történt, és csak Ivánka családja volt jelen.
A jelenés után Ivánka ezt mondta: A Szűzanya a következő üzenetet adta: Gyermekeim, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok.
A Gospa mindannyiunkat megáldott.
Objavljeno: 29.06.2022.
„Az idén is a Jelenések hegyén, ahol 41 évvel ezelőtt minden elkezdődött, a Szűzanya szobránál 16:30-kor elimádkozzuk azokat az imákat, amelyeket a még gyermek látnokok imádkoztak a Szűzanyával: a Hiszekegyet, a 7 Miatyánkot, a 7 Üdvözlégyet és a 7 Dicsőséget, majd a rózsafüzért imádkozva indulunk el a Szent Jakab plébániatemplomhoz, hogy együtt ünnepeljük meg a Béke Királynője jelenéseinek 41. évfordulóját”, mondta el fra Marinko Šakota.
Objavljeno: 23.06.2022.
A kiszoltáltatott szent ostyák száma: 125 000
A koncelebráló papok száma: 3018 (naponta 97)
Objavljeno: 01.06.2022.
A kiszoltáltatott szent ostyák száma: 105 000
A koncelebráló papok száma: 1810 (naponta 60)
Objavljeno: 01.05.2022.
A kiszoltáltatott szent ostyák száma: 50 000
A koncelebráló papok száma: 1357 (naponta 43)
Objavljeno: 01.04.2022.
Mirjana Dragicevic-Soldo látnoknak 1981. június 24-től 1982. december 25-ig voltak mindennap jelenései. Az utolsó mindennapos jelenése alkalmával a Szűzanya rábízta a tizedik titkot és azt mondta neki, hogy ezentúl csak évente egyszer, mégpedig március 18-án, a születésnapján fog megjelenni neki. Így történt ez minden évben. A mai napon a jelenés 13:34-kor kezdődött és 13:40-ig tartott. A Szűzanya a következő üzenetet adta:
''Drága gyermekek!
Édesanyai szeretettel hívlak benneteket, hogy erővel, hittel és bizalommal telve nézzetek Fiamra. Nyissátok ki Neki szíveteket és ne féljetek. Mert, Fiam a világ világossága, és Benne béke és remény van. Ezért újra, újra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok azokért a gyermekeimért, akik nem ismerték meg Fiam szeretetét. Hogy Fiam szeretetének és reményének fényével beragyoghassa az ő szívüket is, titeket pedig gyermekeim megerősítsen, és békét és reményt adjon nektek. Veletek vagyok, köszönöm nektek.''
(A Szűzanya mindenkit és mindent megáldott.)
Objavljeno: 18.03.2022.
A kiszoltáltatott szent ostyák száma: 31 000
A koncelebráló papok száma: 946 (naponta 33)
Objavljeno: 01.03.2022.
„Köszönöm, nagyon köszönöm, hogy meghívtak erre a beszélgetésre. És hála az Úrnak, Szűz Máriának és a Szentatyának, aki kinevezett, hogy e hely apotoli vizitátora legyek. Sohasem voltam itt. De, nagyon sok ember járt itt az én országomból és a plébániámról. És visszatérésük után mindig nagyon mély dolgot tapasztaltam meg velük kapcsolatban: jóakarattal, hittel eltelve tértek vissza, azzal a vággyal, hogy a jót szeretnének élni, befogadni az Urat, a Szűzanya jóságával betelve, a rózsafüzér imádkozásának vágyával. Sok pozitív dolgot tapasztaltam. Sohasem voltam még itt. Tehát, amikor Ferenc pápa 75 évesen kinevezett, elégedett voltam. És szívesen jöttem ide, örömmel, nagy örömmel jöttem.”
Objavljeno: 22.02.2022.
„Mindenkinek köszönöm. Köszönöm, hogy eljöttetek. Köszönöm a kórusnak, hogy ilyen szépen előkészítette ezt az ünnepet. Köszönöm a tartományfőnök atyának, a plébános atyának… mindazoknak, akik részt vettek az előkészületekben, nagyon köszönöm, de mindenekelőtt hála és köszönet az Úrnak és Szűz Máriának, hogy a Szentatya által ide küldtek. Amikor néhány héttel ezelőtt találkoztam a Szentatyával, ezt mondta nekem: ’Međugorjéba mégy, legyél ott, és ennyi!’ Biztos vagyok abban, hogy az Úr Jézus kísér engem most, az utolsó éveimben, ahogyan egész életemen keresztül így tett”.
Objavljeno: 22.02.2022.
„Mária tiszta kezére és édesanyai Szívére bízzuk ma a Szentatya, a püspökök, papok és diakónusok életét és szolgálatát, és így a mi imáinkat is mindazokért, akik elfogadják Jézus hívását és akiknek van bátorságuk Neki ajándékozni az életüket.”
Objavljeno: 13.02.2022.
Cavalli érsek holnap (2022. február 13-án) délelőtt 11 órakor mutatja be első međugorjei szentmiséjét a Szent Jakab templomban a plébániai hívek és a zarándokok körében.
Objavljeno: 13.02.2022.
A kiszoltáltatott szent ostyák száma: 31 600
A koncelebráló papok száma: 761 (naponta 24)
Objavljeno: 01.02.2022.
A kiszoltáltatott szent ostyák száma: 52 600
A koncelebráló papok száma: 1633 (naponta 52)
2021-ben összesen 880 000 szent ostyát szolgáltattak ki, a szentmiséken pedig 22 689 pap koncelebrált.
Objavljeno: 01.01.2022.
Döntsük el, hogy akarunk-e csak „vérből és testi akaratból“ születni, vagy Istentől szeretnénk újjászületni minden nap, újra és újra. A međugorjei plébánia minden hívének, minden zarándoknak és minden jóakaratú embernek áldott karácsonyt kívánok!
Objavljeno: 26.12.2021.
Drága gyermekek, Isten gyermekeinek hívnak benneteket és azok is vagytok. Ha szívetek megérezné azt a határtalan szeretet, amellyel Isten szeret benneteket, életetek minden pillanata az Ő imádása és Neki való hálaadás lenne. Ezért, kicsi gyermekeim, ma, a kegyelem napján nyissátok meg szíveteket és kérjétek az Úrtól a hit ajándékát, hogy valóban méltókká váljatok arra, hogy Isten gyermekeinek nevezzenek titeket, akik tiszta szívvel adnak hálát és tisztelik Mennyei Atyjukat. Mellettetek vagyok és édesanyai áldásommal megáldalak benneteket.
Objavljeno: 26.12.2021.